Elütötték a motorost, de hatalmas szerencséje volt – videó
A robogós szabálytalanul kanyarodott be egy kereszteződésnél, a szemből érkező autó már nem tudott megállni.
A robogós szabálytalanul kanyarodott be egy kereszteződésnél, a szemből érkező autó már nem tudott megállni.
Simán kikerülhette volna a sofőr az előtte lassan haladó autót, ehelyett csak villogott rá. Meg is lett az eredménye.
Ezúttal nem Oroszorságban, hanem az Egyesült Királyság egyik parkolóházában ugrott egymásnak két autós, aminek igen csúnya végeredménye lett.
Az ilyen esetekből születnek aztán a hihetetlennek tűnő kárbejelentők.
A sofőr csak rótta a köröket az álcázott BMW-vel, de a természet kiszólította őt az ülésből.
Közel 3 millióan látták már azt az Amerikában készült videót, amiben egy lopós autó nem mindennapi küzdelme látható.
A texasi hurrikán okozta áradásban akadt el egy kamion, a riporternő pedig gyorsan kapcsolt.
A sofőr nem vette észre, hogy nyitva maradt a billencs, az első keresztben lévő táblatartó megakasztotta.
Mika Häkkinen négy körrel a futam vége előtt tudta megelőzni Michael Schumachert egy olyan manőverrel, amit azóta is az egyik legnagyobbként emlegetnek.
Valószínűleg gyalogosnak képzelheti magát az Audi volánja mögött ülő férfi, mert az út helyett a járdán autózva közlekedik a Fehérvári úton.
A terepjáró sofőrje szabálytalanul próbálta meg kikerülni a feltorlódott forgalmat, a vége azonban nem egészen úgy sikerült, ahogy elsőre eltervezte a dolgot.
Az Egyesült Államokban 1979 óta nem volt teljes napfogyatkozás, ennek ellenére nem mindenki állt meg megnézni.
A két férfi nagyon szerette volna, ha az autó sofőrje és utasa kiszállnak a kocsiból. Nem ez történt.
A külső sávban megállt járművével a videót készítő sofőr, a belsőben azonban lassítás nélkül hajtott tovább a sofőr.
A sofőrök nem zavartatták magukat – pont úgy lökdösték egymást, mint a vásári dodzsemben szokás.
Az autóban utazók látszólag élvezték a helyzetet, hogy minden egyes megálláskor ki kellett szállni a kocsiból.
Gyorsan kapcsoltak az úton lévő autósok, és néhány másodperc alatt "elkapták" a balesetet okozó autóst.
A Mazda sofőrje beletolatott a mögötte álló autóba, de nem különösebben érdekelte a dolog.
A cseh autós valamin bepöccenhetett, ha már a tűzoltókkal állt le veszekedni. A rendőrök vetettek véget a dolognak.
Csak egy kis menőzés, mi baj lehet belőle?